2017. szeptember 26., kedd

Megyeri nyaralás...

Lassan vége a szeptembernek is, de még adós vagyok egy augusztusi cikkel. Az utolsó nyári hónapot igazán kiélveztük. Pár nap kivételével nem voltunk itthon egyáltalán. Először a Velencei tavon pihentünk, majd Tállyán és végül a hagyományoknak megfelelően a gyerekekkel hazamentem egy hétre Mamáékhoz. Idén úgy alakult, hogy pont ott voltunk a búcsú idején. Az idő szép volt. Mama meghívott minket egy isteni finom ebédre, majd másnap pedig elsétáltunk a búcsúba és szinte kivétel nélkül mindent kipróbáltunk. Mindenbe beleültünk. Én személy szerint nagyon élveztem. Talán a legjobban. Kicsiknek nagyoknak is volt választék. Nóri élvezte az autókat. Ki sem akart szállni. Fiúk nagy kedvence volt a hullámvasút, de élvezték a dodzsemet is. Mi felnőttek (pedig csak néztük) kevésbé. Alig vártuk vége legyen a körnek és épségben kapjuk vissza a fiúkat. Egyedül ültek az autóban. Boti nagyon élvezte, az ütközéseket is. Áron volt a sofőr, néha óhatatlanul is egymásba csapódtak a többiekkel. Szegénykém egy ilyen alkalommal le is fejelte a kemény fából készült kormányt. Ennek ellenére ment tovább, nem nyalogatta a sebeit. Olyan büszkék voltunk rá. El is fáradtunk mindannyian. A hétvége jól telt, Apa próbált feltöltődni a következő hétre, amit nélkülünk kellett eltöltenie.

Nem telt el nap fagyi nélkül. A nyár talán legjobb része. A gyerekek imádják. Amint meghallotta valamelyik gyerkőc a jégkrémes papírt zörögni már álltak sorban a fagyasztónál és vették elő kedvenceiket. Választék pedig volt bőven. Gyümölcsös, csokis, kicsi nagy. Mamáék mindenre és mindenkire gondoltak. Nóri is beállt a sorba. Bármivel is foglalatoskodott, amint meglátta Papát jégkrémet enni azonnal odafutott hozzá, leült vele szemben és mint egy kis kutya nagy boci szemekkel nézte és várta a finom falatokat. Délutánonként pedig fagyizni mentünk. A másik nagy kedvenc a főtt kukorica volt. És még sorolhatnám tovább az összes nasival. Akár sós, akár édes együtt falatozni mindig a legjobb.

Mindennap elmentünk játszóterezni. A legtöbbször szerencsénk volt és nem volt ott rajtunk kívül senki. A kedvenc a hinta és csúszda volt. Ennek ellenére minden alkalommal végig próbáltak mindent. A fiúk általában kettesben félrevonultak, míg Nóri Mama társaságát kereste. Esténként az utolsó megálló volt a játszótér, utána hazamentünk jöhetett az esti rituálé. Pont, mint itthon azzal a különbséggel, hogy az időpontok kitolódtak. Egyrészt nyaraltunk, másrészt nem volt velünk Apa, aki szeret minden apró részletre figyelni.

„Az ember nyugtalan teremtmény, s időnként racionálisan nem megmagyarázható indokok alapján mennie kell. Valahová. Ha jó neki, ahol van, azért. Ha nem, azért. Utaznia kell. Hisz ebben a menekülésben van az ő szabadsága.”

Jász Attila

2017. szeptember 19., kedd

Torna haladóknak...

Ken Block óta tudjuk, hogy az ember négy keréken is képes tornázni. Igaz, hogy Botond oda van a kerekekért, de ő mégis négy lábat választott hozzá.

Kisfiúnk nehezen kezdett el beszélni. Éppen ezért két éve úgy döntöttünk, hogy TSMT tornával serkentjük a beszédközpont fejlődését. A torna a legfontosabb feladatát elvégezte, szépen elkezdett beszélni. Az idő múlásával azonban egyre kisebb lett a fejlődés, és egyre nehezebben vettük rá Botit a tornára. Épp csak elkezdődött az ovi, amikor összefutottunk az egyik ovis szülővel, épp nem ért rá, mert mentek lovas terápiára. Alaposan kifaggattuk, és kiderült, a szomszédságunkban terápiás park van. Rengeteg információt gyűjtöttünk róla, és végül úgy döntöttünk, belevágunk.

A terápia mindenkinek más, de alapvetően állatok, elsősorban lovak, közreműködésével serkentik az idegrendszer fejlődését. Két hete, amikor elkezdtük a szervezését, még nem tudtuk mire számítsunk. Abban biztosak voltunk, hogy lovacskázás lesz. Kérdeztük is Botitól, szeretne -e lovacskázni. Nagyon várta, alig bírta ki péntekig, amikorra időpontot kaptunk az első foglalkozásra.

Izgatottan léptünk be a lovardába. Azt gondoltuk, első alkalommal csak ismerkedés lesz, megsimogatjuk a lovat. Nem tévedtünk sokat, csak annyit hogy ez az első négy perc „tananyaga” volt. Boti bement az oktatóval Tomi lovacskához, fogtak egy kefét, azzal simogatták a pacit. Egy simítás, majd egy ütés a falra, hogy kijöjjön a keféből a por. Tomi ló csak póni, de így is nagy, főleg ha Botondhoz viszonyítjuk.

A rövid ismerkedés után jöhetett a torna. Fel kellett ülni a nyeregbe, lóháton kellett tornázni. Ahogy ment a ló, közben kellett a kezeit emelni, kinyújtani, fordulni. Utána mindezt törökülésben, mozgó lovon. Nagyon bátor és ügyes a kisfiunk. Mindent sikerült megcsinálnia. Persze nem csak a teste dolgozott, az elméjét is megmozgatták egy kicsit. Az istálló egyik sarkában memória játék van, minden körben párokat kellett keresni. Nagyon sok feladata volt Botinak leírni is nehéz, mi minden, de a legfontosabb, hogy nagyon élvezte, és várja a következő alkalmat.

A közel egy óra foglalkozás után az oktatóval átbeszéltük a feladatokat, addig Boti játszóterezett és a cicával játszott.

Örülök, hogy kisfiunknak ekkora boldogságot tudtunk okozni.

„A lovaglás egyfajta magatartásforma is, hiszen a ló megtanítja az embert viselkedni.”

Dallos Gyula

2017. szeptember 18., hétfő

Nagylányos szoba, újra...

Kicsi lányunkból nagylány lett. Pont ezért adtunk neki egy igazi nagylányos bútort, de csak most kapta meg az utolsó darabot.

Mint ahogy korábban beszámoltunk Nóri bútort kapott születésnapjára. Ő is megkapta az igazi, nagyméretű ágyat. Nagyon féltettük őt, hogy lesik az ágyról. Ezért nem is szereltük össze teljesen, az ágy keretet használtuk leesés gátlónak. Az minden irányból védte, egyik irányba se tudott legurulni. Az ő ágya mellett csak egy fal van, nem úgy mint a fiúknál, náluk sarokban vannak az ágyak.

Hétvégén úgy döntöttünk, hogy nyakunkba vesszük a várost, szerzünk ágyrácsot, és leesés gátlót. Lesz, ami lesz, összeépítjük az ágyat. Délelőtt bevásároltunk, délután a pihenő után nekiláttunk. Áron volt a hű segédem, a kicsik közösen játszottak. Mondanom se kell Árontól kaptam a megjegyzéseket, hogy nem kell nézni, csak csinálni. Meg ne lustálkodj, egy kicsit gyorsabban, még csak ennyit csináltál, sorolhatnám hosszasan. A lényeg, hogy közös erővel összeszereltük az ágyat.

Szerencsére Nórinak nagyon tetszik, jobban, mint a félkész, szereti, és nem esik le róla.

„Egy férfi sokkal szívesebben megy haza olyan házba, ahol vetetlen ágy és jókedvű asszony fogadja, mint olyanba, ahol szép rend és morcos asszony várja.”

Marlene Dietrich

Az élet két keréken...

A gyermeki fejlődésnek semmi sem szabhat gátat.

Nagyon gyorsan eltelt a nyár. Egy percre se álltunk meg, mindig volt mit csinálni. Az augusztus meg a nyaralásról szólt, nem is voltunk otthon. Már csak pár nap, és kezdődik az iskola, óvoda. Botond kitalálta, hogy szeretne biciklizni. Teljesen meglepődtünk rajta, hiszen korábban inkább a négykerekű dolgok vonzották. Először csak legyintettünk, de jött Áron is, ő is szeretett volna. Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy miért is ne. Előszedtük az összes kétkerekűt, felkészítettük, és mindenki megkapta a neki megfelelő méretűt, így mindkettőjüknek újdonság lett. Áron először ült váltós biciklin, Boti pedig először igazi bicajon, pótkerék nélkül. Szerencsére Áronnak nem jelentett gondot, egyből tudta használni. Botondnak egy kicsit nehezebben ment. A „szokásos” helyen tanítottuk, a faiskola előtt. Az első próbálkozás nem volt sikeres, nem találta az egyensúlyt. Ő csak hősiesen küzdött, gyakorolt, én meg utána, támogattam, de valahogy mindig eldőlt. Egy pihenő alkalmával meg is jegyeztem Aninak, lehet, hogy fel kellene tenni a pótkereket, mert még nem érett meg Boti a feladathoz. Természetesen folytattuk a gyakorlást, de nem sok sikerrel. Hazafele úton jött az áttörés, Boti szépen ment, egyensúlyozott. Rájöttünk, az a baj, túl lassan megy, lassan pedig nehezebb megtartani a bringát. Pár órával később, újra nekiláttunk, tudtuk mi a probléma, mire kell figyelni. Mondanom se kell, ment minden, mint a karikacsapás.

Természetesen még nem volt tökéletes a tudománya, nem tudott egyedül elindulni, és megállni. A következő két nap ezeknek az elsajátításáról szólt. Egyszerre mindig csak egyet. Ennek az elvnek megfelelően Boti két nap alatt belejött a dolgokba.

Sokat „gyakorol”, többet is, mint szeretnénk. Főleg most nehéz, amikor oviból fáradtan jön haza, szeretne tekerni, de már nincs a toppon.

video

„Az élet olyan, mint a biciklizés. Ha meg akarod tartani az egyensúlyt, mozgásban kell maradnod.”

Albert Einstein

2017. szeptember 7., csütörtök

Egységben az erő...

A fiaink, mint két kis kakas a szemétdombon szinte állandóan fitogtatják az erőjüket. Főleg egymással szemben. Szerencsére az elmúlt nyár alatt egyre jobb lett a kapcsolatuk, kicsit közelebb kerültek egymáshoz, de azért még így is összetudnak kapni mindenféle apróságon. Mindenesetre amikor szükség van az összefogásra, akkor egyesítik erőiket és közösen mindent megtesznek, hogy elérjék a kitűzött célt, legyen szó bármiről. A legutóbb az új ellipszis trénerünk beindításánál volt szükség a fiúk csapatmunkájára.

„A legnagyobb örömöm abból fakad, ha a csapatommal együtt dolgozhatok, nem pedig magából a munkából.”

John C. Maxwell

2017. augusztus 21., hétfő

A csúszás öröme...

Nem is olyan régen, kirándultunk egyet. Mindenki nagyon élvezte, a napozást, pancsolást, de legjobban a csúszást.

Azt eddig is tudtuk, hogy gyerekeink benne vannak a jómókában. Eleinte egy kicsit féltettük őket a vizi csúszdától, főleg Nórit. Pedig, szerintem ő élvezte a legjobban. Ő ment volna egyedül is, de nem engedtük, mégiscsak a szemünk fénye. Épp, csak leértünk, máris mondta. „Apa még” „Apa csússzunk”. Kit tud ellenállni egy ilyen tüneménynek? Nekünk nem nagyon sikerült. Viszont sikerült megörökíteni, milyen egy csúszás.

video

Persze mindegy milyen csúszda, amint meglátja, megtámadja, és csúszik egyet.

„A gyermekmosoly olyasmi, mint a tetoválás: örökre szóló műremek.”

Jodi Lynn Picoult

A 17.fog...

Kislányunk egyre nagyobb, okosabb és egyre inkább meg van a saját akarata. A szépsége pedig határtalan, nem is értem hogyan képes azt is fokozni. Egy szónak is száz a vége, meg van a saját akarata, ezért már nem tudjuk könnyedén meglesni, hogy állunk a fogakkal. Hétvégén nagyszülőknél voltunk, sőt, ők még mindig, a fiúk karcolásait meg kellett vizsgálnom. Nagyon tetszett Nórinak, hogy a lámpa alá húzom őket, így Ő is beállt a sorba. Több se kellett nekem, belestem a szájába. A hátsó rágófogak még mindig nem bújtak ki, pedig a nagy könyv szerint két éves korra az összes fognak kint kellene lennie. Persze ez Nórit nem érdekli. Szóval, nagyon együttműködő volt, hagyta, hogy dr. Rózsa :) alaposan megvizsgálja. A vizsgálat után pedig kijelentettem, minden rendben, jobb alsó fogacska félig kint van.

Nincs sok hátra kislányom, kitartást!

„Vannak dolgok, amiket nem akarunk, hogy bekövetkezzenek, de el kell fogadjuk őket. ”

Gyilkos elmék c. film

2017. augusztus 12., szombat

Tállyai vakáció...

A szabadság első felét nyaralással töltöttük, a második felén jöhetett a vakáció. Ne szaladjunk ennyire előre, csak szépen sorjában. Sikerült a nyár kellős közepére két hét szabadságot intéznem, az első héten nyaralni voltunk. Erről már készült élménybeszámoló. Anival közösen úgy döntöttünk, hogy nem húzzuk tovább a tállyai „kirándulást”, hanem a nyaralás után rögtön neki is vágunk a hosszú útnak. Szombaton, alvásidőben indultunk. Szerintünk ez a legpraktikusabb, hiszen Nórinak mindenképp aludnia kell, és akkor majd alszik az úton. Az elgondolás jó volt, Nóri el is aludt, egy kicsivel később, mint ahogy azt szerettük volna, de Áronnak pisilnie kellett. Mondanom se kell, Nóri fel is ébredt, ahogy megállt az autó és nem is aludt vissza. Így három perc alvással érkeztünk meg, mindannyian nyűgösek voltunk.

Gyorsan teltek a napok, már nem is tudom melyik nap mit csináltunk. Az biztos, hogy mindhárman oda voltak a traktorért, többször felmásztak rá, tekergették a kormányt, forgatták a kapcsolókat. Sőt, legnagyobb meglepetésemre Áron vezette is. A bátyámnak, Gyurinak el kellett vinnie egy pótkocsi földet, Áron volt az első, aki szerette volna kipróbálni, milyen egy igazi traktor. Nem volt ellenünkre. Úgy volt, visszafelé Botond ül be a traktorba, de valamiért nem akarta vezetni, így Ároné volt mind a két út. Azért Boti megmutatta, hogy van egy kis benzin az ereiben, ő a terepjárót vezette. A kicsik kedvence Roti volt. Áron egy kicsit félt tőle, nem csodálom, hiszen egy jól megtermett rottweiler. Ennek ellenére a kicsik egyfolytában vele akartak játszani. Eleinte tetszett a kutyának. Nóri nagyon bátor volt, futott a kutyához, ölelgette, puszilgatta, simogatta, amit csak lehetett. Szegény Rotinak elege lett a szeretgetésből, ha meglátta Nórit futva menekült. Nóri meg utána:)

Áron nagy kedvence az alagsori műhely lett. Van ott minden, ami érdekli. Mindenféle szerszám. A bőség zavarában nem is tudta mihez kapjon. Természetesen minden gépet ki kellett próbálni. A legizgalmasabb még mindig a fűkasza. Teljes áhítattal nézte, tapogatta az igazi benzines fűkaszát. Az álmai gépe ott volt mellette. Szokás szerint jókat ettünk, ittunk, és játszótereztünk. A ház előtt van egy igazi játszótér, minden alkalommal ki kell próbálnunk az összes játékot. Sajnos néha az se elég nagy, mind a hárman ugyanarra a játékra hajtanak. Szerencsére el tudjuk terelni a figyelmüket, át tudjuk csalogatni egy másik játékra. Nagyon élvezték, hogy szaladhatnak, egyik játékról mehetnek a másikra. Nem csak ők, mi is elfáradunk egy ilyen akcióban. Nincs is jobb annál, mint amikor kiengedheted a gőzt, és Te is átélheted a gyermekek örömét.

„A győzelemhez tartozó árcédulán ez áll: kitartás.”

Bob Gass