2017. augusztus 21., hétfő

A csúszás öröme...

Nem is olyan régen, kirándultunk egyet. Mindenki nagyon élvezte, a napozást, pancsolást, de legjobban a csúszást.

Azt eddig is tudtuk, hogy gyerekeink benne vannak a jómókában. Eleinte egy kicsit féltettük őket a vizi csúszdától, főleg Nórit. Pedig, szerintem ő élvezte a legjobban. Ő ment volna egyedül is, de nem engedtük, mégiscsak a szemünk fénye. Épp, csak leértünk, máris mondta. „Apa még” „Apa csússzunk”. Kit tud ellenállni egy ilyen tüneménynek? Nekünk nem nagyon sikerült. Viszont sikerült megörökíteni, milyen egy csúszás.

video

Persze mindegy milyen csúszda, amint meglátja, megtámadja, és csúszik egyet.

„A gyermekmosoly olyasmi, mint a tetoválás: örökre szóló műremek.”

Jodi Lynn Picoult

A 17.fog...

Kislányunk egyre nagyobb, okosabb és egyre inkább meg van a saját akarata. A szépsége pedig határtalan, nem is értem hogyan képes azt is fokozni. Egy szónak is száz a vége, meg van a saját akarata, ezért már nem tudjuk könnyedén meglesni, hogy állunk a fogakkal. Hétvégén nagyszülőknél voltunk, sőt, ők még mindig, a fiúk karcolásait meg kellett vizsgálnom. Nagyon tetszett Nórinak, hogy a lámpa alá húzom őket, így Ő is beállt a sorba. Több se kellett nekem, belestem a szájába. A hátsó rágófogak még mindig nem bújtak ki, pedig a nagy könyv szerint két éves korra az összes fognak kint kellene lennie. Persze ez Nórit nem érdekli. Szóval, nagyon együttműködő volt, hagyta, hogy dr. Rózsa :) alaposan megvizsgálja. A vizsgálat után pedig kijelentettem, minden rendben, jobb alsó fogacska félig kint van.

Nincs sok hátra kislányom, kitartást!

„Vannak dolgok, amiket nem akarunk, hogy bekövetkezzenek, de el kell fogadjuk őket. ”

Gyilkos elmék c. film

2017. augusztus 12., szombat

Tállyai vakáció...

A szabadság első felét nyaralással töltöttük, a második felén jöhetett a vakáció. Ne szaladjunk ennyire előre, csak szépen sorjában. Sikerült a nyár kellős közepére két hét szabadságot intéznem, az első héten nyaralni voltunk. Erről már készült élménybeszámoló. Anival közösen úgy döntöttünk, hogy nem húzzuk tovább a tállyai „kirándulást”, hanem a nyaralás után rögtön neki is vágunk a hosszú útnak. Szombaton, alvásidőben indultunk. Szerintünk ez a legpraktikusabb, hiszen Nórinak mindenképp aludnia kell, és akkor majd alszik az úton. Az elgondolás jó volt, Nóri el is aludt, egy kicsivel később, mint ahogy azt szerettük volna, de Áronnak pisilnie kellett. Mondanom se kell, Nóri fel is ébredt, ahogy megállt az autó és nem is aludt vissza. Így három perc alvással érkeztünk meg, mindannyian nyűgösek voltunk.

Gyorsan teltek a napok, már nem is tudom melyik nap mit csináltunk. Az biztos, hogy mindhárman oda voltak a traktorért, többször felmásztak rá, tekergették a kormányt, forgatták a kapcsolókat. Sőt, legnagyobb meglepetésemre Áron vezette is. A bátyámnak, Gyurinak el kellett vinnie egy pótkocsi földet, Áron volt az első, aki szerette volna kipróbálni, milyen egy igazi traktor. Nem volt ellenünkre. Úgy volt, visszafelé Botond ül be a traktorba, de valamiért nem akarta vezetni, így Ároné volt mind a két út. Azért Boti megmutatta, hogy van egy kis benzin az ereiben, ő a terepjárót vezette. A kicsik kedvence Roti volt. Áron egy kicsit félt tőle, nem csodálom, hiszen egy jól megtermett rottweiler. Ennek ellenére a kicsik egyfolytában vele akartak játszani. Eleinte tetszett a kutyának. Nóri nagyon bátor volt, futott a kutyához, ölelgette, puszilgatta, simogatta, amit csak lehetett. Szegény Rotinak elege lett a szeretgetésből, ha meglátta Nórit futva menekült. Nóri meg utána:)

Áron nagy kedvence az alagsori műhely lett. Van ott minden, ami érdekli. Mindenféle szerszám. A bőség zavarában nem is tudta mihez kapjon. Természetesen minden gépet ki kellett próbálni. A legizgalmasabb még mindig a fűkasza. Teljes áhítattal nézte, tapogatta az igazi benzines fűkaszát. Az álmai gépe ott volt mellette. Szokás szerint jókat ettünk, ittunk, és játszótereztünk. A ház előtt van egy igazi játszótér, minden alkalommal ki kell próbálnunk az összes játékot. Sajnos néha az se elég nagy, mind a hárman ugyanarra a játékra hajtanak. Szerencsére el tudjuk terelni a figyelmüket, át tudjuk csalogatni egy másik játékra. Nagyon élvezték, hogy szaladhatnak, egyik játékról mehetnek a másikra. Nem csak ők, mi is elfáradunk egy ilyen akcióban. Nincs is jobb annál, mint amikor kiengedheted a gőzt, és Te is átélheted a gyermekek örömét.

„A győzelemhez tartozó árcédulán ez áll: kitartás.”

Bob Gass

2017. augusztus 11., péntek

Kisember nagy mondásai, Botond módra...

Korábban született jó néhány bejegyzés Áron aranyköpéseiből, amiken a mai napig jókat derülünk. Jöjjenek most kicsi középsőnk első viccesebb mondásai csokorba foglalva.

Egy ebéd során, amikor is babgulyás volt a menü és kicsit elszámolva magam, Apa elé tettem egy hatalmas adagot, szinte folyt ki a tányérból. Apával szemben ült Boti, aki mikor megpillantotta az ételt felkiáltott!„Úristen mennyit eszik Apa!”

Botond körülbelül 3 éves korától nem alszik délutánonként. Én ezt sajnálom, de már feladtam és beletörődtem, hogy az ő alvásigénye kevesebb. Az egyik ilyen próbálkozás során mellette feküdtem, amikor megszólalt. „Anya nagyon szeretlek!” Meghatódva válaszoltam én is nagyon szeretem őt. Majd folytatta! „De azért ne feküdj a párnámra!”

Reggel ovi időben ébreszteni kell őt. Nem úgy, mint most nyáron. Kidobja az ágy. Történt egyszer, valamikor év közben, hogy elkezdtem szokásomhoz híven ébreszthetni. Olyan mélyen aludt, hogy nem ébredt fel. Elkezdtem óvatosan levenni róla a hálózsákot, és a pizsama nadrágot. Láttam, hogy a fütyi az égnek mered. Mosolyogtam magamban, majd ráadtam az alsót. Elkezdett ébredezni, és bár még nem volt tisztán a tudatában, de helyre rakott. „Anya nem így kell állnia a fütyinek, hanem lefelé!” Megigazította, ezzel szemléltetve mire is gondol.

Az idei kirándulás nagyon mozgalmas volt. A végére nem kicsit fáradtunk el. Az egyik nap végén Boti megszólalt. „Olyan fáradt vagyok, nem bírom vinni magamat!”

Itt a nyár, szeretnénk, ha sokat aludnának. Főleg Botond, aki egyáltalán nem alszik délutánonként. Estére bizony látszik is rajta, hogy fáradt és igényelné. Mindig mondom nekik, aludjanak ameddig tudnak. Akár tízig vagy még tovább. Nagyon ritkán sikerül is, de legtöbbször sajnos felébrednek 8 előtt. Az egyik alkalommal 10 óra is elmúlt mire Boti ébredezni kezdett. Nagyon boldogan mondta nekem „Anya több tízig aludtam, most nagyon büszke vagy rám!”

Boti kinőtte a benti papucsát egy hét alatt míg kirándulni mentünk. Felvette, de sehogy sem volt jó. Komoly arccal ránk nézett és azt mondta „Volt egy papucsom, csak kicsi lett a lábamra!”

„Ma próbáltam jobb ember lenni, de a világ nem hagyja”

Kasie West

Idei kirándulás...

Újra eljött a kirándulás ideje. Minden éven elmentünk valamerre pár napra. Tavaly kimaradt, így Nórinak ez volt az első családi kirándulása. Az utóbbi évek emlékei miatt annyira nem voltam lelkes. Persze jó volt, szép élmény volt mindig, de azért egy, aztán két kis ördögöcskével a kirándulás sem olyan pihentető, mint az ember szeretné. Elképzelni sem mertem milyen lesz hárommal. Épp ezért mikor idén valamikor tavasszal szóba került, hogy válasszak egy helyet, ahová szívesen elmennék hát vonakodtam. Kerestem is, meg nem is. Végül az utolsó utáni pillanatban valahogy július elején találtunk még helyet egy szuper apartmanban a Velencei tó környékén. Lefoglaltunk egy hetet. Nagyon nagy mázlink volt, isteni időt fogtunk ki. Ezer éve nem volt olyan hét, amely minden napján közel 40 fokos kánikula tombol kint, és nem hogy eső egy kósza felhő sem fenyegetett minket. Imádtuk minden percét.

Az apartmanunkat hétfőn foglaltuk el, szép volt tiszta és tágas. Az alsó szinten volt egy konyha, egy kis tároló fürdőszoba és egy nappali. Szépen elfértünk. Az emeleten két hálószoba volt. Az első éjszaka még mindenki a helyén aludt, aztán összevissza. Még aznap este elsétáltunk megnéztük a strandot. Minden nagyon tetszett. Néztük a sirályokat, hattyúkat a hajókat, horgászó embereket. Kicsit féltem az előttünk álló héttől. Két felnőtt, 3 gyerek és egy hatalmas tó. Bíztam benne, hogy minden jól alakul majd. Minden napot szinte reggeltől estig a strandon töltöttük. Próbálkoztunk megszakítás nélkül is, de Nóri sehogy sem tudott elaludni, így aztán a többi napon ebéd után, alvás időre visszamentünk pihenni a klímával felszerelt apartmanba, majd délután vissza a strandra. Ugyan vittünk is egy kis kaját magunkkal, mivel ellátás nélkül kértük a szállást, de szinte egész nap a strandon ettünk. Végig kóstoltunk mindent: halat, lángost, gyros tálat, sült krumplit. A fagyi sem maradhatott el, és a sok nasi, amit mi vittünk.

A napok nagy részét a fürdés jelentette. Imádtuk a vizet, kellemes volt. Szinte nem lehetett a gyerekeket kihalászni belőle. Meg sem száradtak indultak a kis úszógumijukkal a víz felé. Vettünk Nórinak is egyet, Botinak is úgy szerda tájékán, mert a kerékből kicsúszott és kis híján belefulladt. Még most is rosszul vagyok, ha arra gondolok mi lehetett volna, ha későn veszem észre. Épp Nórival játszottam Apa pedig Áronnak magyarázta mennyire nem szép és főleg nem vicces, amit játszani akar. Azt mondogatta eljátssza, hogy fuldoklik és mentsük őt meg. Erre pont megfordultam és azt kérdeztem Boti merre van. És láttam, hogy üres a kerék, amiben volt. Arrébb toltam és láttam a kis középsőmet, ahogy a víz alatt kapálózik és próbál a felszínre törni. Felkaptam gyorsan és szorosan fogtam nem tudom milyen hosszú időn keresztül. Sírt, de hamar megnyugodott. Azt mondogatta, majdnem meghalt. Szörnyű érzés volt, ráadásul ott voltunk mellette pár méterre. Nagyon szerencsés és hálás vagyok, hogy nem történt nagyobb baj az ijedtségen keresztül, de biztos ami biztos vettünk neki egy zöld halacskát, amit azután mindenhová vonszolt magával. Puszilgatta, ölelgette és azt mondogatta a halacska vigyáz rá.

Egy napra csatlakozott hozzánk Norbi barátunk is. Gyakran jön hozzánk Pátyra hétvégente, a fiúk örömére motorjával. Az egyik ilyen alkalommal említettük neki, hogy július végén augusztus elején ott leszünk, és eljött hozzánk. Közösen vízi bicikliztünk. Boti örömére egy rendőrös vízi biciklit választottak a fiúk, mi pedig az új halacskás úszógumival és a két kicsivel a vízben vártuk őket a bójánál. Majd mind felmásztunk a biciklire és élveztük az utazást. Felváltva tekertünk, kormányoztunk és a vízbe csúsztunk. Nóri megállíthatatlan volt, ő is mindent ki akart próbálni. Kormányozni próbált és nem is engedte, hogy mi felnőttek segítsünk neki. Majd felmászott egyedül és csúszott. Bele a mélybe. Természetesen Apa lent várta őt, és úszógumi is volt rajta. Norbi odafigyelt, hogy anélkül ne induljon útnak a víz felé. Szuper kis délelőtt volt. El is fáradtunk minden nap végére. Mi felnőttek, mert a gyerekek nem. Ők még este az utolsó energiát is kipréselték belőlünk, de leginkább Norbiból. Fociztak vele, másztak rá, kergették. Mi Apával pedig pihentünk kicsit, és ültünk a hideg sörünkkel a kezünkben.

Az egész kirándulás talán mondhatjuk fénypontja mindemellett a vízi csúszda volt. Délutánonként érkezett meg a csúszda kezelője és karbantartója, egy nagyon kedves férfi. Megszeretett minket, hogy minek köszönhető azt nem tudni, de velünk nagyon közvetlen és nyitott volt. Olyannyira, hogy Nóri már vele akart csúszni. Nyújtotta felé a kezét, és kérte menjen vele és csússzanak. Néha felkísért minket, de a végén mindig velünk csúszott. A fiúk is ezt csinálták, ha lassan akartak menni Apát választották, de ha sebességre vágytak akkor engem. Valamiért én úgy mentem, mint a golyó. A gyerekeink annyira belejöttek, hogy az utolsó napon egész álló nap csúsztak, egyedül. Nóri kivételével. Ő az ölünkben volt és együtt csúsztunk. Közben kiabált, hogy indulás meg juhé. Nagyon élvezték és mi felnőttek is. Kétféle csúszda volt. Az egyik a tekergős hosszú az anakonda, a másik a rövid de nagyon meredek a kamikaze. Az utóbbit csak mi felnőttek próbáltuk ki, egy élmény volt.

Nagyon jól éreztük magunkat, és a félelmeim ellenére mindenki imádta minden percét. A gyerekek sem voltak rosszabbak, mint otthon. Sőt egész tündérek voltak. Persze az egész strandot felvásároltatták volna, de így is cukik voltak. Egyetlen kellemetlen pillanat Botival történt, amit említettem is fentebb. De minden jó, ha a vége jó, mi is megúsztuk. A gyerekek homokoztak, napoztak még iszapfürdőt is rendeztek nekem. A bőröm csodaszép lett a masszázsuknak köszönhetően.

Minden napunk hasonlóan mégis máshogyan telt. Ahogy sétáltunk a strand felé átmentünk egy párásító alatt, ahol a gyerekek leragadtak kicsit. Majd jött a csónak, amit szintén megmásztak mindennap. Nem maradt ki a pancsolás, sarazás és a híres csúszda. Én sokat napoztam, kifeküdtem mindenhová, ahová lehetett. Sőt monokiniztem is, kicsit messzebb, a kíváncsian vizslató szemektől. Életünk egyik legszebb nyara az idei, és az egyik legjobbra sikerült kirándulás. Ennek ellenére, bízok benne, hogy a többi kirándulásunk jobb és jobb lesz.

„Senki sem születik világutazónak, sem átlagon felül tökös, bevállalós embernek. Időközben lesz azzá - vagy nem.”

Belényi Dániel